További információk a képhez
1896-tól már igazi villamosok jártak mellette. A villamosok az épületet megkerülve fordultak vissza. A vonal 1903-ban történt meghosszabbításával később egyszerű (de nagyszerű!) megálló lett, azaz a világ legszebb villamos megállója.
Zugligetben 1977. január 17-én haladt végig utoljára az 58-as villamos.
A kezdeti időkben még nem számok, hanem (1910-ig) színes zászlók és kör alakú, cikkekre osztott tárcsák jelölték a járatokat. A zugligeti lóvasúté a sárga volt. A régi végállomás új funkciót is kapott; posta, távirda és telefonhivatal működött az akkorra már beépített nyitott csarnokrészben. Ezeket később szolgálati lakásokká alakították.
A zugligeti villamosnak több járatszáma is volt története során.
Volt 81-es, 43-as, 47-es és végül 58-as. Olsvay Endrétől a részletek: A 47-es betétjárata volt a 43/45-ösnek, azaz egy időben, de nem állandó jelleggel közlekedett vele.
és igen: nem egyszerűen 43-as volt, hanem menetirányától függően (nagy hurkot járt be) 45-ös is.
1915 tavaszán, amikor lerövidítették nagyjából a mai Széll Kálmán tér vonaláig (Retek utcának nevezték akkor), akkor lett 81-es, egészen 1955-ig, s akkor 58-as, (azóta sem kiheverhető keserűséget okozó) megszűntéig. Köszönjük Endre!
A helyiek (és a "távoliak") nagy bánatára a járatot 109 év után megszüntették! De lássunk csodát: a felújítása befejeződött!
Jelenlegi és régebbi nevei:
1886-óta Zugligeti útCimkék
1800-as évek vége, 1880-as évek, 43-as villamos, 47-es villamos, 58-as villamos, 81-es villamos, a világ legszebb villamos megállója, a világ legszebb villamos végállomása, A világ legszebb villamosmegállója, BKVT, Budapesti Közúti Vaspálya Társaság, Kauser József terv, lóvasút, Lóvasút végállomás, Villamos megálló, villamos végállomás, Zugliget, Zugligeti út- Forrás: Forrás: hampage.hu, LÓVASÚT KULTURÁLIS ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT
-
Ezúton kérjük tisztelt látogatóinkat, hogy amennyiben tovább kívánják adni a weboldalunkon/Facebook oldalunkon látható képeket és az ezekhez tartozó információkat a saját weboldalukon, vagy valamely Facebook oldalon, akkor azt az alábbi szöveg mellékelésével tegyék:
"A képekhez tartozó információk a www.ilyenisvoltbudapest.hu honlapról származnak." ©
és igen: nem egyszerűen 43-as volt, hanem menetirányától függően (nagy hurkot járt be) 45-ös is.
1915 tavaszán, amikor lerövidítették nagyjából a mai Széll Kálmán tér vonaláig (Retek utcának nevezték akkor), akkor lett 81-es, egészen 1955-ig, s akkor 58-as, (azóta sem kiheverhető keserűséget okozó) megszűntéig.