További információk a képhez
1898-ban épült KÖZSÉGI ELEMI NÉPISKOLA néven.
Én magam 1962 és 1970 között jártam ide.
1962-ben még használatban volt az itt látható bejárat is.
A kapu fölött a FIÚK BEJÁRATA felirat van még napjainkban (2014.02.17.) is. Maga a felirat ekkor már nem fedte a valóságot. Az Erdélyi utcai LEÁNYOK BEJÁRATÁN is egyaránt haladtunk ki-be fiúk és lányok egyaránt.
Nagyszerű tanáraink voltak: Edit néni, Hatos Sanyi bá', Prohászka tanár úr, Bocskai tanárnő, Ági néni, Lenke néni, Hédi néni, Tóth Róbertné, Sulyok Istvánné, és akiknek a neve most nem jut eszembe. De biztosan sgítenk kiegészíteni a sort azon kedves látogatók, akik szintén jártak ide!
Előre is köszönöm.
A járda burkolata, mint ebben a korban általában még ez a nagy alakú kockakő volt. A kuka még fémből volt és kiválóan megfelelt fapufának! A járdaszegélytől kb.: egy méterre helyezük az úttestre és már mehetett is a foci többnyire a már máshol is megemlített 20 forintos labdával. Autóközlekedés szinte nem lévén egészen az első biciklis rendőr megjelenéséig...
A Homok utca javában kétirányú. Szemben még az Erdélyi (Bauer sándor ) utca 5. látszik.
Jelenlegi és régebbi nevei:
1879-től Homok utca, 1854-től Kis Homok utca ( Kleine sand Gasse)- Forrás: Fortepan.hu (32146)
-
Ezúton kérjük tisztelt látogatóinkat, hogy amennyiben tovább kívánják adni a weboldalunkon/Facebook oldalunkon látható képeket és az ezekhez tartozó információkat a saját weboldalukon, vagy valamely Facebook oldalon, akkor azt az alábbi szöveg mellékelésével tegyék:
"A képekhez tartozó információk a www.ilyenisvoltbudapest.hu honlapról származnak." ©