1865 táján, Krisztina tér, a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébánia

1865 táján, Krisztina tér, a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony római katolikus plébániatemplom. A XVII. század végén és a XVIII. század elején pestisjárványok tizedelték Buda lakosságát is. Ekkor a budai Várban lakó módos polgár Franczin Péter Pál kéményseprő mester 1694-ben fogadalmat tett: ha ő és családja megmenekül, akkor elzarándokol az észak-itáliai Vigezzo völgy kegyhelyére, az ottani Vérehulló Szűzanya kegyképéhez. A kegykép másolatával gyalogosan tért vissza Budára, ahol fából fogadalmi kápolnát építtetett és a kegykép itt talált otthonra. Akkor még "Vérkápolnának" nevezték.
Az 1723-as tűzvészben leégett a kápolna, a kegykép azonban sértetlen maradt. Majd a kápolna ismét felépült és látogatott zarándokhely lett. XIV. Benedek pápa 1757-ben engedélyezte, hogy a Vérkápolna búcsúja ezentúl augusztus 5-én, Havas Boldogasszony ünnepén legyen, és az ünnep nyolcadára a megszokott feltételek mellett teljes búcsút engedélyezett.
1795-ben új, jóval nagyobb templomra volt már szükség. amelynek alapkövét szeptember 13-án rakták le, és két év alatt készült el. A kegykép ismét a főhelyre került. Itt tartotta esküvőjét a "legnagyobb magyar", gróf Széchenyi István 1836-ban és az "anyák megmentője" Dr. Semmelweis Ignác 1857-ben.A templom 1940-ben végzett bravúros bővítésével kapta mai formáját. A templom mai alakját az 1943-1944-es bővítéssel nyerte el. Brestyánszky Tibor és Borsos László építész irányításával a templomot a szentély irányában kibővítették. Az eredeti 1796-os főoltár megóvása érdekében első lépésben az oltár-építmény alá síneket helyeztek el, majd acél görgőkön kézi csörlőkkel arrébb vontatták. Ezután a szentélyfalakat is hasonló technológiával tolták utána. Az így szabaddá vált helyre szegmensíves záródású kis kereszthajót falaztak. A templom restaurálása során feltárták a szentély eredeti kupola-freskóját.