1938, gróf Hadik János (Árvavár) utca, a Széchenyi filmszínház. Pestújhely községben a Széchenyi színház 1911 május 25-től kezdett működni. Alapvetően színházként működött, de alkalomszerűen filmvetítés is történt. Az 1921 óta csak moziként használták. A neve rövid ideig ERZSÉBET mozi lett, de ez a név igen rövid életű lehetett, ugyanis a minden év vége felé kiadott évkönyvekben ez a név sosem szerepelt. 1922 végén is, 1923 végén is, és később is, mindig Széchenyi a név, ebből következtetni lehet, hogy az új elnevezés nem érte meg az év végét sem. A Széchenyit inkább a polgári közönség kedvelte. A mozi 1949-ben megszűnt. Zöldségraktár lett, 1956-ig. 1957-ben újra mozi lett belőle. Aztán zárva volt, felújítás miatt, 1961 október 12-től-1962 április 15-ig.
A továbbiakban is Széchenyi néven működött. Utolsó napja 1989 szeptember 12. volt, a Beverly Hills-i zsaru című filmmel zárt. Az aktuális műsor: a "Mégis ártatlan" című 1938-as amerikai vígjáték. Köszönet Szabó Attilának!
Jelenlegi és régebbi nevei:
1992-től Árvavár utca, 1953-tól Gőgös Ignác utca, 1945-től Bacsó Béla út, 1910-től gróf Hadik János utca, 1897-től Vezér utca
Cimkék
1930-as évek,
1938,
Árvavár utca,
Erzsébet filmszínház,
ERZSÉBET mozi,
gróf Hadik János utca,
Keramitkocka,
Pestújhely,
Pestújhely község,
Rákospalotai körvasút sor,
Széchenyi filmszínház,
Széchenyi mozi
-
Forrás: Beküldte: Gyuris Tibor, www.panoramio.com, Szabó Attila
-
Ezúton kérjük tisztelt látogatóinkat, hogy amennyiben tovább kívánják adni a weboldalunkon/Facebook oldalunkon látható képeket és az ezekhez tartozó információkat a saját weboldalukon, vagy valamely Facebook oldalon, akkor azt az alábbi szöveg mellékelésével tegyék:
"A képekhez tartozó információk a www.ilyenisvoltbudapest.hu honlapról származnak." ©