További információk a képhez
A XVIII. század közepén már fogadó működött itt Griff néven. Ezt baleset érte: 1865-ben leégett. Ezután Pán József építész tervezett a helyére egy három emeletes lakóházat 1867-ben Westermayer József részére. A ház 1884-ben a Glück család birtokába került. 1891-ben át is építtették szállodának.
Ez volt az első budapesti szálloda gőzfűtéssel és villanyvilágítással. A szállodát Glück Frigyes vezette 1931-ig.
1949-től állami tulajdonba került. Egyetemi kollégium lett. Emlékeim szerint az ELTE-é.
Ha jól emlékszem, ennek a háznak az aljában volt az 1990-es évek elején egy jó kis csirkés büfé: Dixie Csirke néven. Ehhez egy kis utóirat Gyökhegyi Bánk jóvoltából: Bizony, a Dixie Csirke. Ízesített panírt használtak, szenzációs volt a rántott gombafej is. Volt még ilyen a József körúton a Baross utcai villamosmegállóban, és a Váci utcában a Vörösmarty térnél. Rejtélyes, hogy miért tűntek el Budapestről. Egyébként az anycég brit és Southern Fried Chicken néven ismert.
Az épületet 1906-ban Mányi István tervei alapján felújították.
Jelenlegi és régebbi nevei:
1906-tól Rákóczi út, 1874-től Kerepesi út, 1804-től Kerepescher Strasse (Kerepesi út), A XVIII. század elején Hatvaner Strasse- Forrás: Profila.hu, Gyökhegyi Bánk
-
Ezúton kérjük tisztelt látogatóinkat, hogy amennyiben tovább kívánják adni a weboldalunkon/Facebook oldalunkon látható képeket és az ezekhez tartozó információkat a saját weboldalukon, vagy valamely Facebook oldalon, akkor azt az alábbi szöveg mellékelésével tegyék:
"A képekhez tartozó információk a www.ilyenisvoltbudapest.hu honlapról származnak." ©