További információk a képhez
1900 január-február folyamán itt bérelt helyiséget Hirn Samu, rövid ideig, vetítések számára. 1901-től a SPORT KÁVÉHÁZ üzemelt itt. Az 1910-es címjegyzékben is benne van BIOGRAPH MOZGÓ néven , Pollák Hermann mozijaként. Mozi és kávéház egyaránt volt. 1921-ben megszűnt. Beck Ödön 1929-ben megnyitotta a ROXY mozit. 1941 őszén ATTILA MOZI lett, e néven zárt be 1944-ben. 1945-ben az MKP nyitotta meg újra, RÁKÓCZI HÍRADÓMOZI néven. Így utoljára az 1946 október 24-i műsorban említik, 1946 október 25-én már újra ROXY lett. 1951 október elején HONVÉD MOZI lett a neve. A Fotó Háber című filmmel nyitott aztán 1964 március 19-én, amikor a Mátra mozit tatarozták (ami 1975 december 22 óta Mese-és Ifjúsági mozi volt), átmenetileg a Mátra mozi műsorát adták itt, 1977 április 18-június 17 között. 1981 augusztus 4-én a Honvéd, mint egytermes mozi, bezárt. Két évig tartó átépítés után, kéttermes moziként nyitották meg 1983 október 20-án, mint HONVÉD, illetve HONVÉD-KAMARATEREM. Nevet változtatott 1990 szeptember 6-án, ekkortól EURÓPA MOZI lett.
Működésének utolsó napja: 2011 május 11 szerda.
Jelenlegi és régebbi nevei:
1906-tól Rákóczi út, Korábban Kerepesi út- Forrás: users.ininet.hu
-
Ezúton kérjük tisztelt látogatóinkat, hogy amennyiben tovább kívánják adni a weboldalunkon/Facebook oldalunkon látható képeket és az ezekhez tartozó információkat a saját weboldalukon, vagy valamely Facebook oldalon, akkor azt az alábbi szöveg mellékelésével tegyék:
"A képekhez tartozó információk a www.ilyenisvoltbudapest.hu honlapról származnak." ©