További információk a képhez
A papírforma szerint idén már 107 éves a Hegedűs-villa, vagy más néven Vörös-Villa. Ahhoz képest, hogy ezt a szép kort megérte, nagyon kevest lehet tudni róla. Egyes legendák szerint egy korabeli Hegedűs nevű politikus építtette. Ez annyiban valószínű is, hogy kevés más ember tudott volna építési engedélyt szerezni már akkoriban is erre a bástyákkal díszített erőd-szerű lakóépületre. Sok híres ember lakott benne (illetve lakik még ma is). De híres még arról is, hogy a helyszíne volt nem kevés "malac" filmnek is.
Ui.: Dittrich Zsuzsánna És Tibor jóvoltából: Építtette Schoch Frigyes vállalkozó és tőzsdespekuláns. Az épület állítólag egy, a genuai domboldalon épült márványborítású palota mása lenne. Ha Schoch nem megy tönkre, akkor tervei szerint a szomszédos telekre felépítette volna a ház tükörképét. Vagyonának felszámolásakor a Hestia házépítő részvénytársaság vette meg a majdnem kész házat és három évvel később,
1926. október 29-én nagyapánknak, dr. Hegedűs Lórántnak adta el. Nagyszüleink halálukig ennek a gellérthegyi bérháznak az első emeletén laktak.
Jelenlegi és régebbi nevei:
1878-tól Orom utca, Korábban, az 1850-es évektől Schanz Gasse (Sánc utca), A XIX. században Schrecker Gasse (Ijesztő vagy Rémisztő utca)- Forrás: Fortepan.hu (27745), ADOMÁNYOZÓ:SCHOCH FRIGYES
-
Ezúton kérjük tisztelt látogatóinkat, hogy amennyiben tovább kívánják adni a weboldalunkon/Facebook oldalunkon látható képeket és az ezekhez tartozó információkat a saját weboldalukon, vagy valamely Facebook oldalon, akkor azt az alábbi szöveg mellékelésével tegyék:
"A képekhez tartozó információk a www.ilyenisvoltbudapest.hu honlapról származnak." ©